Egy újabb rém álom

Az injekció

Sokkoló álmom volt az éjjel. Olyan, amiből az ember verejtékezve ébred, az utóhatása pedig még hosszú órákon át borzongatással tölti el.

Valamit elkövettem. Hogy mit, az nem derült ki számomra, de a bíróság kirótta rám a legsúlyosabb ítéletet. Méreg injekció általi halál.
Álmomban ez kiszabható büntetés volt, míg ébren tisztában vagyok vele, hogy nem lehetséges.
Mindegy. A lényeg, hogy a bíró rezzenéstelen arccal olvasta fel az ítéletet, mintha csak a napi híreket futná át üres perceiben.
Emlékszem a szüleim is jelen voltak a tárgyaláson, de nem tűntek túlzottan meglepettnek a hír hallatán. Még csak össze se rezzentek.

A komikus része a dolognak az volt, hogy az állam annyira elszegényedett, hogy nem engedhette meg magának a méreg beszerzését, ezért alkut ajánlottak.
A bíró kiállít egy receptet, akárcsak egy orvos. Ezt a szülőknek-rokonoknak ki kell váltani egy patikából, és ha vállalják, hogy ők maguk beadják a halált okozó dózist, az elítélt a saját otthonában halhat meg.
Hát mit mondjak, nem voltam feldobva az ötlettől, de a szüleim boldogan belementek.

Így hát a család "vígan" kisétált a bíróság épületéből, mintha mi sem történt volna, de apám zsebében ott lapult az én halálos ítéletem, a recept.
Hazafelé útba ejtetettünk egy patikát, és mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, úgy ment végbe az üzlet. Tényleg, mintha csak orr cseppet vett volna.
Aztán hazamentünk, és én semmi másra nem vágytam, csak hogy ledőlhessek pihenni.
Apám azonban utamat állta. Mondta, ő most akarja beadni a szurit, ahogy ő fogalmazott. Nem értettem, mi olyan sürgős, de végül is beláttam, nincs mit tenni, nincs miért húzni az ügyet.
Feltűrtem az ingujjamat, ő pedig tövig döfte a vállamba a tűt.
A fecskendő zöld színű sűrű folyadékkal volt tele, apám pedig az utolsó cseppi belém pumpálta, majd mondta, most már lefekhetek.
Mondtam még valamit, majd magamra csuktam a szobám ajtaját.

Vártam a hatást, ami nem is maradt el. Zsibbadni kezdett először csak a szúrás környezete, majd éreztem, egyre terjed a szer. Éreztem, ahogy a gerincem megfeszül, majd szinte teljesen bemerevedik, majd a fejemben kezdtem furcsa tompa zsibbadást érezni.
Aztán csak elálmosodtam, egyre jobban. Már-már alig bírtam ébren maradni, de ekkor az életösztön beindulhatott nálam , mert arra gondoltam, most nem szabad. Nem szabad elaludni, mert akkor vége, Még egyszer nem fogok felébredni, ha most elalszom.
Küzdöttem a bénultság, a kábaság, és álmosság ellen, míg végül azt éreztem, hogy kezd tisztulni a fejem.
Nem igazán értettem a dolgot, de örültem neki. Nem tudtam mennyi idő telt el a szer beadásától, de egyszer csak azt éreztem, a szer hatása egyre és egyre csökken, én pedig fokozatosan visszanyerem az erőmet.
Már fel tudtam kelni, már a végtagjaim is működésbe léptek, a keringésem is helyreállt, és tettem pár bizonytalan lépést az ajtó irányába,.

Még kissé homályos volt a látásom, de emlékszem apám döbbent arcára, mikor meglátott.
Láttam rajta az értetlenséget, és némi bosszúságot.
Emlékszem, azt kérdezte: Te élsz? Az meg hogy lehet?
Erre csak annyit mondtam, úgy tűnik a szervezetemre nem hat a méreg, sajnálom.
Az lehetetlen, mondta, és a szobába sietett. Mikor visszajött a méreg injekciós doboz volt nála. Reszketeg kézzel tépte ki belőle a papírt, a mellékelt tájékoztatót, és zaklatott hangon felolvasta.
A méreg gyermekek elől elzárandó, satöbbi, satöbbi, á igen. A ható ideje max. 30 perc.
Mennyi idő telt el, kérdeztem.
Erre apám leült, mint akivel épp egy rossz hírt közölnek, és csak ennyit mond négy és fél óra.
Látod, mondtam. Én túl erős vagyok. Engem ilyesféle módszerekkel nem lehet elpusztítani.

Erre anyám meglátott, és látszott rajta, hogy örül.
A részletekre tovább nem emlékszem, de anyám felolvasta az ítéletet, miszerint a "kivégzéssel" egyszer lehet próbálkozni, többször nem.
Az ítélet legutolsó záradéka szerint, amennyiben nem lenne sikeres az ítélet végrehajtás, az elítélt felmentést kap, a bűnei pedig a törvény betűje szerint semmisnek nyilvánítandó.
Ekkor nagy megkönnyebbülést éreztem.