5. fejezet

A vidámpark.

Ma éjjel agyam ismét furcsa dolgokat produkált, ezekből szeretnék kiemelni két történetet, vagy annak egy-egy érdekesebb részletét.

Az első egy különös vidámparki látogatáshoz kötődik. A helyszínre sajnos nem emlékszem, de biztos, nem a Pestiben voltam álmomban.
Arra viszont emlékszem, hogy ragyogó napsütés volt, és nagy tömeg. Sokan voltak, akik szórakozni vágytak, és emlékeim szerint jókedvű hangos embertömeg hömpölygött bármerre is mentem.
Én is sok mindent láttam, volt amit kipróbáltam, mígnem egy fura játékra lettem figyelmes.
Felkeltette az érdeklődésemet, ha más nem azzal, hogy nem használta senki.
Minden más játékért hatalmas volt a tolongás, de ezt az egyet valamiért elkerülték.
Gondoltam ha más nem, akkor majd én kipróbálom.
A játék egy verseny pályából állt, olyat kell elképzelni mint egy igazi autó,vagy motor sport pálya csak kisebb kivitelben.
A segítők a pálya elején a fejemre adtak egy virtuális valóság sisakot, amiben azt láttam, hogy egy motor versenyen veszek részt. Motort persze nem adtak alám, így a játék lényege az volt, hogy az ormótlan sisakkal a fejemen rohangáltam körbe-körbe a pályán tök egyedül.
Meglepően jól bírtam, és ami még inkább meglepő, hogy élveztem is a dolgot. Aztán pár kör után jelzett a sisakom, hogy menjek be a boksz utcába kerék cserére. Ez abból állt, hogy leültem egy székre, ahol 2 segítő levette a cipőmet, és újat tettek a lábamra.
Nem tudom, hogy a motor versenyeken van e kötelező kerék csere, de itt volt.
Még mentem pár kört, mire véget ért a verseny, amit természetesen én nyertem meg.

A másik történet már nem kapcsolódik a vidámparkhoz. Otthon voltam, illetve a lakásomhoz közeli parkban. Sétáltam, élvezve a kora őszi napsütést, mikor is hallom, hogy a bokorból páran engem fotóznak, akár a paparazzók, és hangosan rajtam röhögnek.
Úgy gondoltam nem maradok adósuk. Elővettem a zsebemből az okos mobilomat, és táv irányítással segítséget kértem. Egy percen belül megjelent az égen egy óriási harci drón. Nagyon komoly szerkezetnek tűnt, mintha csak a katonaságtól kölcsönöztem volna. De nem, hisz az enyém volt. otthonról érkezett a segítségemre.
Csak pár hanyag új mozdulat és a drón, akár egy vadászó sas vezényletemre lecsapott a gaz fickókra.
Félelmetes sebességgel közelítette meg embereim alkalmi búvóhelyét, és hatalmas airsoft golyó záport zúdított a mit sem sejtő lesi fotósaimra. Azok a meglepetéstől félelemmel vegyes  döbbent arcot vágtak, amit a drónom fedélzeti kamerája persze nem mulasztott el rögzíteni, és azon nyomban továbbította az okos mobilomra.
Már nekem is volt min nevetni.

Köszönöm a figyelmet.
Folytatása következik...